Zsebmozi

Zsebmozi

Perspektíva nélküli rajzfilm?

2019. június 24. - Zsebmozi

A perspektivikus ábrázolás egy olyan nézőpontot feltételez, amelyből bizonyos dolgok jobban, mások kevésbé látszódnak. Mit is jelent a kifejezés?

Perspektíva alatt a klasszikus művészettörténeti értelemben a térbeli elhelyezkedés érzékeltetését értjük. A XV. századi reneszánsz nagy felfedezése óta az alkotók a valóság megértéséhez és élethű leképezéséhez előszeretettel használják. Az már teljesen változatos képet mutat, hogy melyik az a nézőpont, amelyen keresztül láttatják a művet. A magasságtól függően lehet pl. normál, béka vagy madár perspektívát alkalmazni, de a szerkesztés egy, kettő vagy három iránypontos perspektívából is lehetséges. 

Mint minden mozgóképnek, a rajzfilmnek is a kép az alapja, ahol a mozgásfázisok sorozatát a térbeliség a valósághű ábrázolás és a könnyű befogadhatóság felé tereli. A klasszikus mesékben már egész korán alkalmaztak olyan számítógépes technológiát, ami fokozni tudta a mélység-élesség érzetét. A 3D technika fejlődése a tradicionális vonalat erősítő alkotókra is hatással volt, a rajzfilmek világában pedig egész különleges térképzetet eredményez, ha a hagyományos rajzolt technikát a különféle szoftverek effektjeivel vegyítjük, a kétdimenziót a háromdimenziós programokkal társítjuk.

Vannak olyan rajzfilmek, amelyek nélkülözik a hagyományos perspektívát, majdhogynem az ókori egyiptomi művészet szemlélete, a legnagyobb felület törvénye elevenedik meg a képeken. Előfordul, hogy kiterítve látjuk a megjelenített környezetet, így az elénk tárt kompozíció nem engedi, hogy a bemutatott mikrovilágban az egyes elemek takarásban legyenek. Persze ez nem jelenti azt, hogy perspektíva nélkül minden megjelenített objektum egyenértékű. A kétsíkú ábrázolás is tud kiemeléssel játszani és kontroll alatt tarthatja a befogadó figyelmét. Teheti ezt egyrészt úgy, hogy a kivetített környezettel keretbe foglalja a központi eseményeket, így a fókuszba a képközépen zajló események kerülnek. Másrészt lehetőség nyílik a kontraszt általi figyelemfelkeltésre: ahol a statikus réteggel szemben indul mozgásnak egy karakter, vagy kezd el csillogni egy tárgy, ott nyilván a befogadó azokra az egyedi elemekre koncentrál, melyek eltérnek a homogén környezettől. A kontrasztos fókuszba emelés a színekkel szintén elérhető, hiszen a világos-sötét párosítás vagy a fakó-élénk ellentétek alkalmasak a hangsúlyos pozíció kijelölésére.

Kapcsolódó kép

Forrás

 

A kiterített képi világ jellemzően stilizált, egyszerűsített formavilággal él. Talán mindenki számára ismert a Magyar népmesék hagyományőrző stílusa, ahol a népi motívumok dominanciája kíséri végig a szellemes történeteket. A Kecskeméten zajló munkálatok során Jankovics Marcell járult hozzá, hogy a rajzfilmvilág egyedi termékévé váljanak az ismert mesék, ahol az ízes narrációt (Szabó Gyula) a képi világ még gazdagabbá tette.

Forrás

 

Szintén a kecskemétiek működtek közre a nagy sikerű Kells titka című rajzfilm készítésében. Tomm Moore az ír történelem köré szőtte meséjét, amiben részletgazdag képekben jelennek meg a kelta motívumok. Gyakran díszített keretben látjuk az eseményeket, néhol képregényszerűvé válik a mesélés a keret szűkítésével.

A történet a kellsi kódex elkészültének körülményeit mutatja be, melyet nemcsak az események mesélnek el, de a képek is hozzájárulnak a középkori kódexkultúra prezentálásához. Egy-egy cselekmény ugyanis iniciálé-szerű keretbe foglalva indul el. 

Kapcsolódó kép

Forrás

 

Az, hogy nincs jelen a megszokott mélység-élesség, nem jelenti azt, hogy nehézkessé válna elhelyezni térben a szereplőket. És nem csak azért, mert az árnyékolás segít a tapogatózásban. Az univerzális, egyszerű formák még úgy is felismerhetők, ha nem a párhuzamos vonalak ilyen-olyan szerkesztési elve mentén tolják az arcunkba őket. Nem utolsó sorban pedig lehetőség nyílik arra, hogy egy másik nézőpontból tekintsünk a megjelenített képekre.

Merthogy a perspektíva nem csupán térbeliséget jelent, hanem célt, szemléletet vagy gondolkodásmódot is. A perspektíva nélküli, abrosz-szerű rajzfilmek tehát mégsem igazán perspektíva nélküliek. 

 

ÜP




A bejegyzés trackback címe:

https://zsebmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr6114910272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása