A dél-koreai sorozatok, populárisabban k-drámák megtekintése előtt már előre sejthető, mikor lesz az alaphelyzetből konfliktus, bonyodalom, milyen lesz a végkifejlet. Struktúrájuk ugyanis nagyjából egyező ezeknek az aranyosnak látszó, szerelmi témával csalogató szériáknak.

A nagyrészt 16 részből álló évad általában zárt egységet alkot, ritkább az, ha több szezonra terveznek az alkotók. (Bár a Netflix képbe kerülésével ez talán változni fog.) Mindegyik rész körülbelül 1 órányi játékidővel bír, ami elég hosszúnak tűnik, pláne, ha a rendezők által kedvelt kitartott, statikus kameraállások tömkelegét figyelembe vesszük. 

A különféle cselekményszálak (lehet az misztikus esemény vagy egy teljesen hétköznapi alaphelyzet) tulajdonképpen csak egy halvány hátteret adnak az állandó fókusznak: adott két tökéletes kinézetű főhős, akik szerelembe esnek. (Szinte kizárólag nő és férfi szereplőkről van szó, a homoszexualitás előtérbe helyezése tudomásom szerint csak egy sorozatban jelent meg, ez inkább tabunak számít még arrafelé). Nem ritka, hogy a színészek a k-pop világából ismert arcok, ahol szintén a külső megjelenés az egyik alapköve a sikernek.

Az egyik főhős (jellemzően a férfi) a hierarchia tetején áll, a gátlástalan elit tagja, míg a másik a szegényebb rétegből való, átlagos vagy annál rosszabb körülmények között él, de mindenképpen kifogástalan erkölcsi elvek mentén. A nagy találkozás már természetesen a két főhős alaphelyzetének felvázolása után megtörténik. Néha betoppan egy harmadik fél is, hogy meglegyen a szerelmi háromszög. Szerencsétlen karakternek csak annyi a dolga, hogy beleszeressen a főhős nőcibe, csorogjon egy kicsit a nyála, majd bús tekintettel átadja az igazinak a terepet. Mindez igen lassan következik be, az érzelmek kibontakozására nagyjából a 10. részig várni kell. Utána jön egy kiss összeveszés, valami tragédia, ami miatt szakítani kényszerülnek szegénykék, majd a 16. részre helyreáll a világ rendje, a gonosz elnyeri büntetését, a szegényből meg gazdag lesz, ja, és ne felejtsük el: a szerelem mindent legyőz. THE END

Persze ez a lecsupaszított verzió, vannak néha árnyalásra próbálkozások, de tulajdonképpen nem is érdemes ezzel vesződni, ha a cél a közönség elnyerése, mivel úgy tűnik, az emberek élvezik ezt az ezerszer látott mesét. Milliomodjára is sikert könyvelhetnek el az alkotók, ha a jól bevált receptet követik. Mi a recept titka?

A realitást nélkülöző mikrovilág irtó cuki képet fest az emberi kapcsolatokról. Ami nagyon szép és aranyos lenne, ha tényleg így élnénk egymás mellett és nem lennének ösztöneink meg vágyaink, stb.

A testiséget kerülő viszony az érzelem központivá tételéről szól. A legdurvább szexuális töltetű történés a sorozatokban az a csók, de persze itt sem a klasszikus értelemben vett, nyálas-nyelves szájorgiára kell gondolni. Képzeljünk el helyette két halat, ami szembeütközik egymással, az ütközés sokkhatása alatt egy pillanatra ledermednek, majd gyorsan szétválnak. hogy folytassák útjukat. A sorozatbéli szerelem egy olyan magától értetődő érzelem, aminek kiindulópontját néha nem sikerül megragadni. Ezeknél az eseteknél adottként kell tekinteni két ember összetartozását és nem kell magyarázni a miértet. Egy kicsit olyan ezeknek a viszonyoknak, meg általában a társadalomnak a bemutatása, mintha egy gyermek (óvodás bizonyítványú tapasztalattal) prezentálná őket a lehető legjobb tudása szerint. És azért mondom, hogy lehető legjobb tudása szerint, mert azért a kapcsolatok fenntartásának alapkövét (legyen az szerelmi, testvéri, baráti) mégiscsak sikerül eltalálni: odafigyelés. Szóval egy bölcs ovis világába enged betekintést.

Európai szemmel azonban valamicskét mégiscsak kideríthetünk a keleti kultúráról. Érdekes például megfigyelni, mennyire más a korosztályok egymáshoz való viszonya ahogy az egyrészt a fizikai gesztusokban, másrészt a nyelvben megmutatkozik. Az idősebbekkel való kommunikációra ugyanis - az angollal ellentétben - a távolságtartás, különféle megszólításmódok, egy közvetettebb interakció jellemző. Ez akkor is igaz, ha a felek között csak pár év korkülönbség van. Ez az udvariassági forma kiegészül a hajlongással, és egy olyan alárendelt attitűddel, ami általában a szülő-gyerek kapcsolatra jellemző. A tiszteletadás olyan helyzetekben is megmarad, amikor a tapasztaltabb fél nem érdemelné meg az illendőség gesztusait.

Szerencsére az étkezési szokásokba is betekintést nyerünk: amelyik sorozatban nincs kimchi vagy ramen, akkor ott valami hibádzik! Szinte mindegyik részben láthatjuk a hosszú tésztát szürcsölő karaktereket jóízűen nyammogni.

Vicces látni ezt a k-drámás naivitást, kellemes nézni ezt az illúziót, ami szép emberekről, irreális helyzetekről és egy kicsit az emberek egymásra figyeléséről, törődésről szól.