A vágyakozás filmes megjelenítése igen széles skálán mozog. Megközelítették már az erotika felől, ahol a testi, szexuális vágy a történések mozgatórugója (pl Elemi ösztön), vászonra vitték a gazdagság iránti szomjúságot (pl. A Wall Street farkasa), de láttuk az emberi kapcsolatok utáni epekedést (pl. Parfüm), ami nem mellesleg az animációkban is rend szerint előkerül (pl. Ponyo). És mivel majd’ minden valamire való mozgóképben ilyen-olyan módon szembesülünk vele, ezért nem árt innen-onnan szemügyre venni a megjelenési formáit.

A parfüm

„Kicsi húguk, a királylány ott álldogált a parasztszobában, s egy zöld levéllel játszogatott, mert egyéb játéka nem volt. Lyukat szúrt a levél közepébe, a nap felé tartotta, keresztülnézett rajta, s úgy tetszett, hogy bátyái ragyogó szemét látja.” Andersen meséje, a Vadhattyúk gyerekkorom egyik kedvence volt. A királyfiak és húguk, a királylány gondtalan gyermekkorának a mostoha megjelenése vet véget, aki persze valójában egy gonosz boszorka. Hattyúvá változtatja a királyfiakat, így menekülni kényszerülnek otthonukból. A királylány, hogy fivérei ismét emberi alakban élhessenek, sokévi némaságba burkolózik, miközben fájdalmas munkával kötögeti az átokűző ruhákat. Némaságának még a szerelem megjelenése sem vethet véget, újdonsült királynőként is folytatja szorgos kötögetését, végül elkészül a ruhákkal, a bátyjai emberekké válhatnak.

A történetet átszövi az állandó várakozás és vágyakozás: a testvéreitől elszakított lány mindig arról ábrándozik, hogy újra együtt lehessen bátyjaival. Sok évi hangtalan várakozást követően ez a vágya teljesül, a hattyúk végül emberi alakot ölthetnek.  

Andersen a vágyakozás kezdeti jelenlétét a történet előrehaladtával fokozatosan összemossa a várakozással. A királylány eleinte csak álmodozik testvéreiről. A találkozás után szintén csak vágyként jelenik meg az a kívánsága, hogy megszabaduljanak az átoktól. Amikor azonban álmában elárulják neki, hogyan teheti semmissé mostohája rontását, attól kezdve az előírt teendőket követve várja a jóslat beteljesülését. A két fogalom közti különbség tehát abban ragadható meg, hogy a vágyakozást nem feltétlen követi a vágyott tárgy megszerzése, vagy az áhított esemény bekövetkezése, míg a várakozásnak jellemzően van egy előre sejthető végterméke vagy eredménye. (Samuel Beckett Godot-ra várva című klasszikusa például azért is lehet meglepő, mert a darabban és címben előrejelzett találkozás sosem következik be.) 

A vadhattyúk

Hasonlóságot mutat a két fogalom viszont abban, hogy a várt/vágyott eseményhez/tárgyhoz általában pozitív értéket társítunk. Hogy magamat idézzem az, hogy mi számít értéknek vagy értékesnek, kor -és társadalomfüggő lehet. A Vadhattyúk ugyan a XIX. században íródott, ám a jó és a rossz tradícionális szembeállítását alapul véve illeszkedik a kortól független klasszikus mesék vonalába. Talán leghíresebb rajzfilmes feldolgozása, az 1962-es orosz mese sem tér el ebből a szempontból elődjétől. A rajzfilmben a jó szereplő világosabb színekkel ábrázolva kap pozitív kisugárzást, míg a csúf mostoha sötét színeivel belsőjét tükrözve csak gonosz lehet. A pozitív értékekkel bíró karakterek Andersen-féle leírásánál érdekes módon ismétlődően megjelenik a csillogás: egy tárgy, amihez hozzáérnek, a ruha, amit viselnek, mind-mind csillognak. Mintha a szikrázás a pozitív szereplők attribútumai lennének. A mesében persze a jók gazdagok is, gondolhatnánk tehát arra, hogy a vagyon tükröződését látjuk eszközeiken. A kutatások szerint azonban a csillogás iránti értékítéletünk ösztönszerű, “a fényes tárgyak felé irányuló figyelmünk valójában a víz iránti belső sóvárgásunknak köszönhető”. Tehát valamilyen szinten a létfenntartást látjuk a csillogás mögött. Ez a megközelítés azonban az emberi viselkedést veszi alapul, a kísérletekben is emberek vettek részt. A szarkák fényes tárgyakhoz vonzódása például nem képezte a kutatás részét. Az pedig nehezen bizonyítható, hogy a madár fészekdíszítő, vagy csak fészket építő (vagy stabilizáló?) lopási hóbortja mennyire áll összefüggésben a szomjoltással. A szarka csillogó tárgyakra irányuló kíváncsisága a vágyakozással talán szorosabb és közvetlenebb kapcsolatot ápol.

A csillogás pozitív karakterekhez láncolása azonban változatos képet mutat. A klasszikus, népmesei irányban jellemzően a csillogás jutalomként társul a főhőshöz küzdelmeit követően. A didaktikus tanmesék gyakran alkalmazzák a szorgalom vagy türelem által elért csillogást. Az említett mesei műfajok mozgóképes változataiban a csillogás esztétikai jelentőségűnek tűnhet, de szimbolikus interpretálása is lehetséges. Előfordul, hogy a gazdagság, a jólét tárgyiasult entitásai szikráznak, azonban ismerünk olyan animációt, ahol a karakterek testrészei csillognak, pl. a Vuk esetében a rókák szeme szór szikrákat. Ez a vadászat alkalmával észlelhető leginkább, tehát a vágyakozás megnyilvánulasaként értelmezhető (azon túl, hogy egyébként konkrét fizikai tulajdonsága az állatnak). A fordított helyzetet az okozza, hogy a vágyott tárgy helyett a vágyakozó kerül hangsúlyosabb pozícióba azzal, hogy az őt alkotó elemre  került a csillogás. A csillogás a figyelem irányításáért felel, a befogadó fókuszába emeli a lényeges elemeket.

A figyelemirányítás témakörében kutatva érdekesnek találtam az olyan eseteket, amelyekben egy nyelvi formának a megszokottól eltérő viselkedése az előtérbe helyez bizonyos elemeket. A csillogás is olyan eszköz, amely a kijelölő jelzőhöz, mutató névmáshoz hasonlóan viselkedik a mozgókép nyelvében.

A vágyakozás és a várakozás hangsúlyeltolódását szintén lehet a csillogással érzékeltetni. Amire vágyakozik a karakter, az villogva jelenik meg a vásznon, míg a várakozás általában semlegesebb entitásokhoz kötődik. Bár, ahogy a fentiek is tanúsítják, elkülöníthető egymástól a vágyakozás és várakozás, mégis ezek sokszor egymásból következnek, a logikai kapocs pedig inkább a fokozatiságban ragadható meg. Azt, hogy mikor lesz vágyakozásból várakozás, meghatározza az is, mennyire reális a vágyott entitás/esemény bekövetkezése, illetve az is, milyen döntéseket hoznak a karakterek. Az álmodozóknak megmarad az áhítozás, aki viszont a tettek mezejére lép, nagyobb eséllyel jut közelebb ahhoz, hogy elérhetővé váljon a vágyott termék.

A mozgóképi vágyakozás gyakran nem egyetlen tárgyra irányul, a halmozás problémakörével is összefüggésbe hozható. A médiából, internetes közösségi fórumokból áramló reklámok az állandó fogyasztásra biztatják a felhasználókat. Egy termék megvásárlásával azonban az állandó és kiapadhatatlannak tűnő vágyakozás nem ér véget, hiszen folyamatosan érkeznek hozzánk a különböző csatornákon keresztül áramló ingerek. A felszíni értékeket népszerűsítő termékek az értékrendünk átalakulásához vezetnek, amelynél elsődleges szemponttá a külső megjelenés válik. Az a cikk, ami márka-jellel van ellátva, státusz szimbólummá válhat, az Amerikai pszichó ezt a jelenséget kellő cinizmussal ábrázolja. Említsük csak a névjegykártya jelenetét, amelynél a jelentéktelennek tűnő tárgy kivitelezésével kiváltott érzelmek akár gyilkossághoz is vezethetnek. 

Amerikai pszichó

Az újabb termékek megvételére sarkalló reklámok a régi tárgyak rovására is mehetnek. Azonban nem csupán a régi tárgyaktól válunk meg könnyebben. Az emberi kapcsolatokra is jellemző az, hogy nehezen tudjuk hosszú időn keresztül megtartani a kialakított társas viszonyainkat. Tom Ford Éjszakai ragadozók című filmje is azt emeli ki, mennyire törékenyek ezek a kapcsolatok. A túlzott szimbolikával és művi megoldásokkal olyan nő történetét követhetjük, aki eldobta magától partnerét, engedett a külvilág - inkább külső nyomás - csábításának és átmeneti vágyai kielégítésének. A párkapcsolat kezdeti lángolásának kötelező elhalását és a szilárdnak hitt kapcsolat szalmaház jellegét mutatja meg a Volt egy tánc. Sarah Polley alkotásában egy nő őrlődését látjuk a biztonságos, szeretettel teli és a bizonytalan, de vonzó viszony között. 

Volt egy tánc

A meglévő kapcsolatok, tárgyak nem minden esetben társulnak unalommal; előfordul, hogy nem bírunk szabadulni az entitásoktól, sőt a birtokunkban lévők mellett még többet és többet szeretnénk magunk körül tudni. A gyűjtögetésnek van egy olyan válfaja, amely függetleníthető a médiahatásoktól. Evelyn Grill A gyűjtő című regénye tökéletesen mutatja be azt a pszichés állapotot, amelyben a főhős az emberi kapcsolatok hiányában tárgyakkal veszi körül magát. Azonban minél több tárgyat szerez be, minél zsúfoltabb lesz a lakása, annál magányosabbá válik, eltaszítja magától azokat a látszólagos barátokat is, akikkel még valamennyire szociális életet folytathatott. A Parfüm című film (és könyv) bár más koncepcióra épül, alaphelyzete mégis hasonló: a kirekesztett főhős úgy próbál szeretetet kicsikarni embertársaiból, hogy begyűjti - gyilkossággal - azokat az alapanyagokat, melyek a tökéletes illat megalkotásához szükségesek. Azzal pedig, hogy magára önti a “szorgalmas” munkával elkészített isteni kölnit, a gnóm és torz figura egyszerre csodálatos teremtményként tűnik fel az emberek szemében. 

Az emberi kapcsolatok, társ iránti vágyakozás bemutatása persze nem minden esetben ér véget azzal, hogy a szereplő eléri azt, hogy valamilyen kontakt kialakuljon közte és a vágyott fél között. A kapcsolat megteremtését, a megszelídítést, a bensőséges viszony kialakítását követő felelősség vállalása legszebben talán Antoine de Saint Exupéry A kis herceg című művében van kifejtve. 2016-ban is készítettek a jól ismert történetből animációs feldolgozást a mai korra vetítve. Korunk problémáira reflektálva mutatták meg, hogyan lehet felelős döntéseket hozni felnőttként, hogy foszthatjuk meg a túlzott kötelességtudatra neveléssel és menetrendszerű tervezéssel a gyerekeket a gyermekkortól. Persze mindezek mögött ott van az az univerzális életbölcsesség is, hogy felelősséggel tartozunk a hozzánk közel állók iránt. A régi mesét többszörösen beolvasztották a keretbe, így a vágyakozás és várakozás témaköre megmaradt a történetben: egy várt/váratlan elszakadást követően a vágyakozás megmarad a társ után. 

A kis herceg

A vágyakozás - és közvetve a várakozás - mindig valamilyen hiányérzetből fakad. Azt gondolom, hogy amelyik mozgókép a vágyat helyezi előtérbe, annak a kialakulásáért felelős hiányt is érdemes így vagy úgy megmutatnia. Az ösztönös cselekvések sem logikát nélkülözve, előzmény nélkül következnek be.